A iaidoról
A IAIDO, a japán kard művészete, az egykori szamurájok fő tana, a kardrántással egyidejű vágás gyakorlata. Az IAIDO a spontán és természetes mozdulatok művészete, amelyet egyedül, saját magunkkal szemben gyakorlunk, KATÁ-k (rögzített mozdulatsorok) formájában.

A IAIDO története

Ezt a tant, amely olyan régi, mint maga a japán kard, először harcművészetként gyakorolták. A BUSHI-k (japán harcosok) idejében a kardrántás gyorsasága, ereje és pontossága gyakran meghatározta a harc kimenetelét. Azonban az Edo korban (1600-1868), amikor az ország relatív békében élt, ennek a gyakorlásnak a célja spirituálissá vált, és a kardforgatás fokozatosan egy ügyességi és önfegyelmi gyakorlat lett, amelyet IAIDO-nak neveztek. Az IAIDO pontosan meghatározott mozdulatsorokból áll, melyeknek a fő célja az egyén belső fejlődésének elősegítése és kifejezése. Mivel az egyének egymástól mind különbözőek, így az IAIDO-ban a versengés teljesen kizárt. Ma több iskola létezik, amelyek közül egyesek még ma is őrzik harci jellegüket. A legnépszerűbb a MUSO SHINDEN RYU IAIDO iskola, amely még ma is nagyszerű bevezetést nyújt a kard művészetébe, és ezen felül egy teljes körű nevelési módszert ad a tanulónak. Az iskolát a híres HAKUDO Nakayama mester újította fel.

A IAIDO alapelvei

A I-AI-DO - szó szerint: "a harmonikus lét útja" -, mint minden BUDO harcművészet, a test és a szellem tökéletes összhangjára helyezi a hangsúlyt. Az IAIDO KATÁ-kat egyedül gyakoroljuk. A saját testünk és szellemünk tökéletes ellenőrzése tagadhatatlanul az IAIDO nélkülözhetetlen összetevőjét képezik. Az a tény, hogy valódi pengével (KATANÁval) is gyakorolhatunk, amely borotvaéles, ezt a nemes tant egy vonzó precíziós gyakorlattá teszi. Az etikett, a türelem, az emberi lény tökéletes összhangja, a belső erő, az alázatosság szintén meghatározóak ebben a tanulási folyamatban.

A IAIDO technikái

Bár a KATÁ-k (előre rögzített formagyakorlatok) képezik az IAIDO gyakorlás fő részét, a kezdő tanítvány is hamar találkozni fog az IAIDO két másik oldalával: a SOTAI gyakorlással, amely BOKKEN-nel, vagyis fából készült karddal végzett páros vívógyakorlatok sorozata, illetve a TAMESHIGIRI-vel, amely éles karddal végzett vágógyakorlat. Az IAIDO minden mozdulatában négy fő fázist különböztethetünk meg:

  • NUKI TSUKE (a kard kivonása)
  • KIRI TSUKE (a fő vágás)
  • CHIBURI (a penge megtisztítása)
  • NOTO (apenge visszahelyezése a hüvelybe)

A technikákat állva, illetve két elég nehéz ülő pozícióban végezzük, SEIZÁ-ban (mindkét térd a földön) és TATEHIZÁ-ban (az egyik térd a földön, a másik felemelve). Az IAIDO technikák intenzív és kevéssé megszokott koncentrációt fejlesztenek ki. Semmilyen lényeges ellenjavallata nincsen ennek a versenyektől mentes tannak. Ez a gyakorlási forma igen népszerű a japán iparosok és üzletemberek körében a belső fejlődés elősegítésére. Forrás http://www.rajibudoiskola.hu

 

Iaidoval kapcsolatos linkek

Európai Iai Szövetség