Szekelyudvarhelyi Chushinkan Aikido Klub

Az aikidoról

Az AIKIDO, a harcművészetek egyik egyre inkább elterjedt formája az egész világon. Jelentős technikai gazdagsága miatt azonban, gyakorlata és oktatása is egyénenként változhat. Az Aikido gyakorlása nyitott mindenki számára. Egyaránt lehetőséget nyújt kicsiknek és nagyoknak, férfiaknak és nőknek egy nagyobb testi és lelki egyensúly eléréséhez. Az aikido önmagunk mélyebb megismerésének eszköze: az ember harmonikus fejlődésének az útja.

Az AIKIDO szót három írásjel alkotja:

az AI jelöli az egységet, az egyesítő cselekvést, az egyesülést.

a KI többé-kevésbé lefordíthatatlan: ez az írásjel a rizsfőzés során felszálló gőzt jelképezi; így a levegőhöz, a gázhoz, a légzéshez, a megnyilvánuláshoz, az élő tevékenységhez, az életerőhöz kapcsolódik. Ennek a fogalomkörnek a kínai nyelvben a QI (Chi) a megfelelője, melyet az akupunktúrával gyógyítók nap mint nap manipulálnak a terápia során. A Ki lélekzetnek, életenergiának felel meg.

a DO két részből álló, egy fejet, valamint az előre haladó mozgást ábrázoló írásjel mely egy járás közben az útját fürkésző emberként értelmezhető. Ezt általában ösvénynek, útnak, szakértelemnek, az emberiség szolgálatában végrehajtott feladatnak fordítják.

Ennek értelmében :

Az AIKIDO az energiák egyesítésének vagy egyesülésének útja.

AZ AIKIDO MINT HARCI TAN

Az Aikido a szamurájok által több évszázadon keresztül gyakorolt harci művészetek szintéziseként, a XXsz. folyamán Ueshiba Morihei (1883-1969) nagymester által megalkotott japán harci tan, amely a BUDO - szó szerint a harcos, vagy a harc útja - részét képezi. Ide sorolják a japán Harci Művészetek minden modern megjelenési formáját: a JUDO-t, a KARATE-DO-t, a KENDO-t (a kard útja) az IAIDO-t (a kard kirántásának útja) a KYUDOt (az íj útja), stb.

Az Aikidot egyre inkább, mint harci tant, és nem, mint harcművészetet határozzák meg. Ez a szóhasználatbeli megkülönböztetés azért lényeges, mert harcművészet alatt többnyire szükség esetén háborús helyzetben is használatos harci, katonai technikát értünk. Azzal együtt, hogy az Aikido gyakorlatilag harci technikákból származik, alapítójának elképzelése többek között egy harci szellemben történő, az egyéni lehetőségeket nem kizáró, az ember belső fejlődésének elősegítésére hivatott eszköz megteremtése volt (ami nem feltétlenül mondható el az igen komoly fizikai erőnlétet megkövetelő, ténylegesen harci művészetekről). Az Alapító ezt így fogalmazta meg: "az Aikido célja nem a másik ember, hanem önmagunk hibáinak kijavítása. Ez pedig ne az egyén fizikai és spirituális pusztítását, inkább fejlesztését jelentse." Az Aikido gyakorlása így lehetővé válik bármilyen korú, bármilyen fizikai adottságokkal rendelkező ember részére; a gyakorlás során kifejtett erő intenzitása változhat a sportosnak mondott, magas szinten végzett intenzív gyakorlástól a szabadidős tevékenységig.

AZ AIKIDO TECHNIKÁJA

Az Aikidonak sokféle gyakorlási formája létezik. Az Aikidot gyakorolhatják szabad kézzel vagy fegyverrel, egy vagy több, felfegyverzett vagy fegyvertelen ellenféllel szemben. Mindkét gyakorló lehet álló helyzetben vagy térdelő ülésben, illetve az egyik állhat, miközben a másik térdel. A támadás formái lehetnek megragadások vagy ütések. Az Aikido technikái dobásokból, és leszorításokból állnak. A különböző mozdulatok igen sokszor veszik igénybe a felső végtagok, a csukló, a könyök, a váll, valamint a gerincoszlop ízületeit. Az elhajított fél gyakran működik közre saját zuhanásában, hiszen a legtöbb esetben ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülje az érintett ízület sérülését.

Az Aikidokák gyakran használnak fegyvereket: fából készült botot, kardot, kést. Ezek az eszközök nagyban elősegítik a használatukból eredeztethető technikák megértését. A fegyverek szerves részét képezik a gyakorlásnak, mivel a velük végzett technikák az elsajátítandó szabadkezes technikák forrásai. Használatuk javítja a testtartást, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt és a központ fogalmának megértését, mely utóbbi igen fontos szerepet tölt be az Aikido gyakorlásában. Egészen röviden definiálva, a központ (centrum) tulajdonképpen egy stratégiai alapot képez, mely lehetővé teszi az Aikidokának, hogy a mozdulat középpontjában elhelyezkedve ellenőrzése alatt tarthassa ellenfelét.
Nagyon fontos megemlíteni, hogy az Aikidoban nincsenek bevitt ütések rúgások, így nincs az ütésekkel járó fizikai stressz sem.

AZ AIKIDO NEM ÖNVÉDELMI TECHNIKA

A harci művészetek legtöbbször, mint önvédelmi technikák kerülnek bemutatásra. Az Aikido esetében ez nem igaz. Önvédelem esetén van egy támadó és egy megtámadott, az Aikido gyakorlata és szellemisége viszont alapjaiban megkérdőjelezi ezt a fajta kettősséget. Az Aikido célja definíciójából eredően az egyesítés, nem pedig a szétválasztás. Ráadásul az önvédelem fogalma a megtámadott passzív, illetve késleltetett reakcióját feltételezi a támadóhoz képest. Technikailag ennek pontosan az ellenkezőjét kell tenni, azaz ellenőrzés alá vonni a támadót, mielőtt az bármit is kezdeményezne.

AZ AIKIDO GYAKORLÁSA

Létezik egy fokozatok szerinti (viszonylagos) hierarchia a 6-tól az 1. KYUig, majd a fekete övvel az 1-től a 8-ik DANig, amelyek az egyén fejlődését jelképezik az Aikido tanulmányozásában (néhány idős mesternek tiszteletbeli címként odaadományozták a 9. és 10. dant).

A gyakorlás a DOJOban történik, ami szó szerint az "Út tanulmányozásának helyét" jelenti. A tan kizár bármiféle mérkőzést vagy versenyt. Egy edzés három fázisból áll:

Felkészülési fázis. Ez a szakasz ténylegesen a felkészülésnek, és nem egyszerűen a bemelegítésnek felel meg. A felkészülés célja a test előkészítése az izmok aktiválására, ugyanakkor, és főként egyfajta pszichológiai felkészülés a harci jellegű tevékenység tanulmányozására. Másfelől, ebben a szakaszban tradícionális mozdulatokat is felfedezhetünk, melyek jelentős szereppel bírnak a japán kultúrában. Figyelemre méltó tény, hogy, bár tisztán fizikai síkon, de számos nyújtással elősegített lazító mozdulatot a modern "stretching" (sportnyújtás) is újra felfedezett.
Az alaptechnikák és alkalmazásaik tanulásának szakasza.
Visszatérés a nyugalmi állapotba.

AZ AIKIDO ÉS MÁS HARCI MŰVÉSZETEK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK

AIKIDO ÉS JUDO

Az Aikidot a Judotól néhány technikai elv különbözteti meg:
Egy, a támadótól érkező lökés vagy tolás esetén a Judoka húz, az Aikidoka fordul. Amikor az ellenfél megránt, a Judoka tol, az Aikidoka belép. Az Aikidoban a megfelelő támadási távolság szabadkezes technikák esetében a Judoban és a Karatéban meglévő távolságok közt helyezkedik el, mivel egyaránt találunk megragadásokat és ütéseket. A harc módja a két fél közti távolság függvényében változik. Amikor a küzdő felek közvetlenül a ruházatot, vagy a partner valamely testrészét ragadják meg, a támadási távolság igen kicsi, ellenben amikor a támadást ökölcsapásokkal vagy rúgásokkal végzik, a felek egymástól nagyobb távolságra helyezkednek el. Végül pedig, igen jelentőssé válik a támadási távolság a két fél között, amikor fegyverekkel (karddal, bottal vagy tőrrel) gyakorolnak. Az Aikido gyakorlása közben a felek ezeket a távolságok a szituációnak leginkább megfelelő módon használják ki. A zuhanások intenzitása is változó. Az Aikidoban a már magasabb, fejlettebb szintet elért gyakorlók zuhanása látszólag borzasztó erőszakos, míg a teljesen kezdők, a gyerekek és idősek esetében ezek a zuhanások tökéletesen kontrolláltak, így ez utóbbiak semmiféle kockázatnak sincsenek kitéve.

AIKIDO ÉS KARATE

A KARATE elsősorban ökölcsapásokra és rúgásokra épül. Az ellenfelek közti távolság ennek megfelelően alakul, és az Aikidotól eltérően igen ritka a teljes test használata. Másrészről a KARATE, a JUDO és az IAIDO, mint annyi más japán harci művészet, tartalmaznak KATÁkat, vagyis olyan sztereotíp és elvileg megváltoztathatatlan mozdulatok láncolatát, melyek támadási szituációkat ábrázolnak, és amelyeket tantól függően egy, illetve két személy hajt végre.

A KATA fogalma, amely a különböző BUDO ágazatokban fontos szerepet tölt be, az Aikidoban gyakorlatilag nem létezik; ez a tan ugyanis a folyamatos fejlődésről szól, úgy kollektív, mint személyes viszonylatban.

AZ AIKIDO ÉS A FIZIKAI KÉPESSÉGEK FEJLŐDÉSE

Fizikai síkon az Aikido megmozgat minden izomcsoportot, méghozzá olyan módon, hogy a szervek legtökéletesebben együttműködnek, a gyakorlás elősegíti a jobb- és baloldal majdhogynem tökéletes egyensúlyát, ami minden bizonnyal egy jobb lelki egyensúly alapja is.

A testtartás javulása nagyon fontos a technikák minőségi kivitelezéséhez. Valószínűleg ez a magyarázata a lumbágósoknál tapasztalt jelentős javulásoknak, az ágyéktáji izmok megerősödésének köszönhetően.

A tartás kiegyenesedése igénybe veszi és fejleszti a légzést is. A mozgások szintjének gyakori váltakozása (zuhanások, állás, talaj), és az Aikidoban gyakori térden történő mozgások hatással vannak az altáji aktivitásra, azaz megerősítik és ellazítják a lábakat; egyidejűleg a medence, ahol az ember gravitációs centruma (SEIKA-TANDEN vagy energiamező) - helyezkedik el, jóval mozgékonyabbá és stabilabbá válik.

Fiziológiai szempontból az Aikido jelentős mértékben javítja a légzést, amely lehetővé teszi gyakorlója számára, hogy megfelelően alkalmazkodhasson az edzés minden ritmusához. Az Aikido technikája nagyon komoly ízületi munkát kíván. Az Aikidoka fokozatosan növeli az ízületi feszítésekkel szembeni ellenállását, fokozza az ízületek mozgásának minőségét és hajlékonyságát, főként a vállak, a csukló, és a boka szintjén.

Az erő fogalma a megfelelő légzéssel összhangba hozott, a rendelkezésre álló energiák optimális kihasználásával fejlődik ki. Egy magabiztos, erős Aikidoka teljesítménye, miután kiiktatta a tanulási folyamat minden felesleges mozdulatát, és képes sokkal céltudatosabban használni izomcsoportjait, gyakran lepi meg a kezdőt.

A harci tan fogalma alapvetően feltételezi az ellenfélhez képest történő elmozdulást. Az Aikidoban egyes gyakorlási formák során egyszerre több ellenféllel szembeni válaszadásra van szükség. Ez a helyzet a test nagyfokú mozgékonyságát, elmozdulási képességét követeli meg, a különböző ellenfelek pozíciójának gyors kiértékelésével együtt. Ez a képesség függ a test térbeli érzékelésétől, valamint a koordináció funkcióitól.

Nagyon fontos kiemelni, hogy az Aikido jelentős előnyökkel járhat a koordinációs képességek javulása terén. A gyakorló a mozdulatokat mind jobbra, mind balra végrehajtja szimmetrikusan, ez pedig egy nagyon kiegyensúlyozott izommunkát eredményez.

Az Aikido elősegíti a gyermekek pszichomotoros fejlődését, tekintve, hogy a viszonylagosan összetett helyzetek, állások a gyerekeket a testi sémák, az izomkontroll, a koordinációs készségek fejlesztésének oktató jellegű szituációiba helyezik.

Az Aikidonak, gyakorlói nagy jelentőséget tulajdonítanak az ellazulás szempontjából. A különleges helyzet (öltözet, nyelvezet, hely, rítusok...) a mindennapi élettől való elszakadást jelenti. Számos Aikidoka számolt be alvásproblémái megszűnéséről, főként az elalvási nehézségeket említve. És sokak számára jelenti a hétköznapi stressz alóli feloldódás lehetőségét; számos gyakorló úgy ítéli meg, hogy az Aikido rendszeres, heti 2-3 alkalommal történő gyakorlásának köszönhetően újra kiegyensúlyozottá váltak.

Mint minden más fizika tevékenység esetében, itt is találkozhatunk teljes vagy végleges, és időleges, valamint a fokozatok szerinti és az intenzív gyakorlás esetére vonatkozó ellenjavallatokkal. Mindenesetre tisztán orvosi szemszögből az ellenjavallatok száma csekély, ami azzal magyarázható, hogy az Aikido gyakorlata egyénenkénti változtatás terén nagyon nagy szabadságot tesz lehetővé. Miután az Aikido nem versenysport, gyakorlása bármely életkorban elkezdhető, és hosszú távon folytatható. Más harcművészetekhez képest a gyakorlók átlagéletkora igen magas, és a folyamatos fejlődést lehetővé tévő pszichológiai előnyök is jelentősek. Az Alapító élete végéig, 86 éves koráig gyakorolta az Aikidot. Végezetül pedig a balesetek igen alacsony száma egy további indok, amiért az orvosok nem haboznak pácienseiknek az Aikidot ajánlani.

TÖRTÉNETI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR

A második világháborút megelőzően az Aikido a nagyközönség elől rejtetten, csupán egy, a BUDO szakértőiből, azaz nemesekből, katonai vezetőkből és magas rangú személyiségekből álló elitréteg számára volt hozzáférhető. A háború után az Aikido alapítója, Ueshiba Morihei mester úgy gondolta, a tant egész Japánban, sőt, az egész világon terjeszteni kell. Az Aikido központja - a Tokiói Aikikai Alapítvány és Hombu Dojo - jelenleg unokája, Ueshiba Moriteru vezetése alatt áll. (Az aikido történetéről bővebben: >> Donn F. Draeger: Aiki-do)

Magyarországon az AIKIDO az 1980-as évek elején kezdet meghonosodni, és egyre népszerűbbé válni. A 80-as évek közepén megalakult Magyar Aikido Szövetség több európai szervezettel és mesterrel vette fel a kapcsolatot, így az Aikido hazai fejlődése és elterjedése felgyorsult. A mai napig, a legnagyobb jelentőségű kapcsolatot az 1964 óta Franciaországban élő Tamura Nobuyoshi Shihan (Nagymester) meghívása eredményezte. Tamura Sensei, aki az alapító egyik legkiemelkedőbb közvetlen tanítványa volt és napjainkban az egyik legnagyobb európai aikido szervezet (FFAB) technikai vezetője, a 80-as évek végétől éves rendszerességgel látogat hazánkba. Bár ma már Magyarországon is több Aikido Szövetség és szervezet létezik, a gyakorlók nagy többségének a munkáját továbbra is Tamura Sensei illetve az ő közvetlen tanítványai irányítják. Forrás http://www.rajibudoiskola.hu

[ Vissza ]